Fiatalság. Bolondság. Annyi minden belefér a húszas évekbe: sok-sok buli, alkohol, cigi, alkalmi szex. És a droggal mi van?

Nekem ez a téma még mindig elég zavaros, annak ellenére, hogy a villamoson minden nap látom a prevenciós kisfilmeket és minimum tíz évig hallgattam a suliban a drog rossz előadásokat. Meg ehhez jön még ugye a fejünkben élő elképzelés, hogy milyen egy drogos, és hát valóban igaz, nem akarunk olyanok lenni, mint Ewan McGregor a Trainspottingban. De azért ne legyünk már álszentek, tudjuk, hogy mindenkiben ott a kisördög. Jó, anyukám kivétel.

Nem vagyok kábszeres, tényleg. De ha választani kell egy bagós és egy alkalmi füves között akkor én az utóbbira szavazok. Nem tudom miért van az, hogy még a lázadó és szabadelvű fiatalság is csak röhög a minden nap hányásban fetrengő haveron, közben arra gondol, hogy ez igen, te aztán tudsz élni, de ha valaki feldobja, hogy tegnap füvezett otthon, akkor a reakció általában egy semlegesnek szánt óh. Egyrészt örülök, hogy élnek bennünk ezek a korlátok, csak az a bajom velük, hogy rossz helyen vannak felállítva. Persze nem szándékom a drog mellett kampányolni, nem is ismerem igazából a szerek hatásait, engem csak az értékrendek zavarnak.

Annyit akarok, hogy a 19 éves jó pár éve dohányzó, vagy akár napi ivó ismerőseim ne nézzenek már le azért, mert kitaláltam, hogy egyszer szeretném kipróbálni a füvet.