Mi tartja össze a párokat hosszú-hosszú éveken át?  Megértés, bizalom, jókedv, vonzalom és még sok jó dolog, ami azért a valóságban korántsem csillog ilyen fényesen, de ez már egy más kérdés. Na és persze a szex. A jó szex. Hú ilyen jó még sose volt – mondja az álomlány minden alkalommal, és komolyan is gondolja. Naná, csak hogy ilyen nincs. Évek óta együtt, rutinosan zajlanak a dolgok, a megszokás már bevette magát az együttlétekbe.

És akkor most mi is van? Eltelt pár év, és viszlát élvezet? Vagy kereshetünk mást? Na azért ez is túlzás. Nem kell Rusz Editnek lenni ahhoz, hogy kijátsszuk a rutint.

De mi van akkor, ha már eleve nem úgy mentek a dolgok, ahogy az a nagy könyvben van? Az egyik mindenféle helyeken és helyzetekben akarná, a másik meg csakis ágyban, párnák közt tudja elképzelni. Ezzel szerintem nincsen semmi baj, tudni kell búcsút venni, hiszen a szexualitás (szerintem) egy kapcsolat alapköve. Megmutatja mennyire passzolnak össze, és az egymás iránt való bizalmat is híven tükrözi, hiszen ha alapvető vágyálmait nem meri valaki elmondani, hogy közösen megvalósítsák, akkor miféle bizalomról van szó kettejük között? Félreértés ne essék, nem akarok én ítéletet mondani senki felett, de hát azért mégis… Tehát: ha évek teltek el, és még mindig nem mered elmondani, hogy szeretnéd ha dögös nővérke lenne a hétvégén, akkor ott valami hibádzik.

Ha meg egyébként is teljesen mások két ember szükségletei, egyik teljesen másra (máskor, másképp, többször, kevesebbszer) vágyik,  mint a másik, akkor az sok súrlódáshoz és feszültséghez vezethet, amit az elfojtott vágyak alattomosan generálnak, és azok bizony megmérgezik a kapcsolatot.

Idáig viszont még értem: kiderül, hogy nem megy együtt, hát elválnak. Igen ám, de sok olyanról hallani, hogy az esti műsor éppen hogy csak döcög, de azért jól megvannak akárhány éve. Bennem először is felmerül a kérdés. Jól megvannak? Jól?? Nem értem, miért félnek az emberek kilépni rosszul működő kapcsolatokból. Persze lehetne mondani, hogy attól még nem működik rosszul, de azért itt most nem a 40+ korosztályról van szó, huszonegypár évesen miért ne lehetne váltani?

Ott van ugyan egy lehetőség, hogy el lehet nézni másfelé is, de éveken át félrelépegetni azért stresszes lehet (lebukás, bujkálás miegymás).

Visszakanyarodva pedig a bizalom részéhez, egy kapcsolat (ha már évek távlatáról van szó) ezen alapul; gondolatok, érzelmek, tervek, titkok és vágyak megosztása egymással és viszont. De ha ezen a téren ütközik valaki igen komoly akadályokba, hogy nem meri elmondani, hogy ezt és ezt szeretne csinálni az este (vagy bármikor), akkor hogy nyílik meg a lelke mélyéig? Vagy a két dolog nem zárja ki egymást?

Ezek alapján úgy tűnhet, hogy az én életem ekörül forog, de nem, csak fontos dolognak tartom minden szempontból, de főleg akkor, ha hosszútávú kapcsolatokról van szó, és nem értem, hogy egy szexuális forradalom után miért vannak még mindig a mai fiatalokban – a közhiedelemmel ellentétben – gátlások, ha arra kerül a sor, hogy beszéljük meg egymással a sikamlós dolgokat is